Rólam
Ahogyan az EduKuckó létrejött
Egy álom, egy hivatás, egy élet szeretetteljes munkája
Több mint két évtizede, 1999 óta dolgozom a pedagógia területén gyógypedagógusként. Pályám során különböző intézménytípusokban szereztem tapasztalatot, ahol sokféle élethelyzettel, kihívással és fejlődési úttal találkoztam.
Az évek alatt egyre erősebben fogalmazódott meg bennem, hogy a valódi fejlődéshez nem mindig elegendőek a keretek. Eljött az a pont, amikor szerettem volna a munkámat rugalmasabban, hatékonyabban, a gyermekek egyéni szükségleteihez jobban igazodva végezni. Ebben a döntésben a szülők visszajelzései és bizalma is megerősítettek – ők adták meg az utolsó lökést.
Volt egy álmom: létrehozni egy saját fejlesztőkuckót. Egy olyan helyet, ahol a szakmai tudásom mellett a lelkemet és a gyermekek iránti szeretetemet is teljes mértékben bele tudom tenni a munkába. Egy olyan teret, ahol a gyermekekkel az általam vallott elvek mentén dolgozhatok, és ahol nincsenek felesleges korlátok – csak lehetőségek.
Számomra a gyógypedagógiai fejlesztés egy olyan közös út, amelyben a szülő, a szakember (szakemberek ) együtt halad előre a gyermek érdekében.
Számomra fontos, hogy minden gyermek
a saját tempójában fejlődhessen,
és azzá váljon, aki lehet.
József Attila szavait idézve:
„Segítek, hogy azzá válj, aki lehetsz.”
(József A.: Ars poetica)
A mindennapjaim
képekben
Hitvallásom
Tanítani és fejleszteni, csak szeretettel való megértéssel és szaktudással lehet.
Hiszem, hogy nincs két egyforma gyermek, ezért nem csak egyetlen jó út vezet a fejlődéshez.
Empátiával, rugalmassággal és játékos módszerekkel támogatom a gyerekeket abban, hogy a saját erősségeikre építve fejlődhessenek.”
„Segítek, hogy azzá válj, aki lehetsz. „
József Attila Ars poetica
Hitvallásom
Tanítani és fejleszteni, csak szeretettel való megértéssel és szaktudással lehet.
Hiszem, hogy nincs két egyforma gyermek, ezért nem csak egyetlen jó út vezet a fejlődéshez.
Empátiával, rugalmassággal és játékos módszerekkel támogatom a gyerekeket abban, hogy a saját erősségeikre építve fejlődhessenek.”
„Segítek, hogy azzá válj, aki lehetsz. „
József Attila Ars poetica
Ki vagyok én?

Tóth Tihamérné Annamária
Alapító, gyógypedagógus „A fejlesztőkuckómban rugalmasan, személyre szabottan kísérem a gyerekeket – valódi figyelemmel, kapcsolódással és azzal a hittel, hogy a fejlődés közös út. A megfelelő támogatás olyan, mint amikor valaki finoman melléd lép, és csendben tartja a teret, hogy a saját ritmusodban, biztonságban tudj kapcsolódni és fejlődni. Pedagógiai tevékenységem során ennek a megvalósítására törekszem.”

Tanulmányaim és vállalkozásom
Ismerd meg történetemet!
- Vitéz János Tanítóképző Főiskola – tanító
- ELTE Bárczi Gusztáv – Gyógypedagógiai Főiskolai Kar – gyógypedagógus, tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos tanár
- ELTE: gyógypedagógus logopédiai szakirányon
- BME Társadalomtudományi Kar – szakvizsgázott pedagógus, közoktatási vezető
- Eszterházy Károly – Egyetem okleveles tehetségfejlesztő tanár
- ELTE Gyógypedagógus, autizmus spektrum pedagógia szakirányon
- Tanulási coaching technikák – módszerek alkalmazása a tanításban és a tanulásban
- Inspirál tanulási mentor
- „Autizmus-specifikus foglalkozási rehabilitációs tanácsadó és mentor”
- BKFK SEED Fejlődési Skála
- Autizmussal élő gyermekek szociális és kommunikációs készségeinek fejlesztése
- NILD I.
- Neurofeedback terápia
- Labdaterápia alkalmazasára felkészítő képzés
- Megkésett Idegrendszeri Fejlődés következményeinek felismerése és kezelése
- Sajátos nevelési igényű (hiperaktív, tanulási nehézséggel küzdő, stb. gyermekek képességeinek kibontakoztatása mozgásfejlesztéssel, Ayres módszer
- ”Sindelar-Zsoldos program 2″
- „Sindelar-Zsoldos program 1” című akkreditált tanfolyam
- Gyermekkori depresszió és szorongás kognitív-viselkedés terápiája(PASCET és Coping Cat programok)
- „Integrált diszlexiás-diszgráfiás tanulók rehabilitációja a többségi közoktatási intézményben” című akkreditált továbbképzés
- Beszédpercepciós diagnosztika és terápia című 30 órás akkreditált továbbképzési program
- Alapozó Terápia terapeuta-képző című 120 órás akkreditált pedagógus- továbbképzési program
- Mozgásterápia a tanulási nehézség megelőzésére és oldására
Volt egy álmom: létrehozni egy saját fejlesztőkuckót. Egy olyan helyet, ahol a szakmai tudásom mellett a lelkemet és a gyermekek iránti szeretetemet is teljes mértékben bele tudom tenni a munkába. Egy olyan teret, ahol a gyermekekkel az általam vallott elvek mentén dolgozhatok, és ahol nincsenek felesleges korlátok – csak lehetőségek.
Számomra a fejlesztés közös út. Egy folyamat, amelyben a gyermek, a szülő és a szakember együtt halad előre. Hiszem, hogy minden helyzetben van megoldás, és minden gyermekben ott rejlik a fejlődés lehetősége.
- Beszédfejlődés
Megkésett beszédfejlődés terápiája - Autizmus
Autizmus specifikus terápia - Írott nyelv zavara
Diszlexia és diszgráfia és diszkalkulia terápiája - Logopédia
Beszédértés és beszédészlelés - NILD
NILD tanulási terápia 1. - Mozgásfejlődés
Mozgásterápia
Kapcsolatfelvételhez kérem, használja az alábbi űrlapot!
Rólam mondták